Több éves szünet után a SzínMűHely Alapítvány karolta fel Az iskola írója, az író iskolája programot, melynek célja a kortárs dráma népszerűsítése a középiskolások körében. A program keretében a műfaj élvonalába tartozó Kárpáti Péter lesz a vendégünk, aki 2007-ben már járt nálunk. A szerző A pitbull cselekedetei című művét ajánlotta elolvasásra. A programsorozat jegyében május 11-én 12.30-tól ráhangoló drámapedagógiai foglalkozás lesz a könyvtárban Sebők Borbála rendező és két színész közreműködésével. Május 12-én 20 órától a műből készített színházi feldolgozást nézzük meg a Jurányi Közösségi Inkubátorházban.
Május 13-án pedig 12.30-tól kötetlen beszélgetés keretében találkozunk a szerzővel. A programsorozatra, de akár egy-egy rendezvényre is várjuk az érdeklődőket.
2015. április 28.
Az iskola írója, az író iskolája programsorozat sikeresen lezárult, amit Németh Melinda Bianka 10/C osztályos növendékünk tartalmas beszámolója is igazol.
Kárpáti Péter, az iskola írója, avagy a színház világának felfedezése
Mikor Déri Andrea tanárnő színházba invitálta az osztályt, kínos csönd, és néhány szégyenlős kézfeltartás volt a válasz. Régi, túl sok a szabály, korosztályunk nem kedveli, inkább otthon letölt egy filmet. Könyv, újság, információ, film, minek az, minden fent van az interneten. Végül mégis beleegyezek, és nagy nehezen abba is beletörődöm, hogy a barátaim nélkül megyek színházba, és nem lesz kivel megosztanom az élményt.
Rákövetkező héten a tanárnő újabb kísérletet tett, ezúttal bővebben mesélt a darabról. Megtudtuk, hogy kortárs mű, melynek világa talán közelebb áll hozzánk, mint gondoljuk, el lehet olvasni, sőt lehetőség nyílik a szerzővel való találkozóra is. És bizony több jelentkező is akadt az óra végére, főleg mikor fülünkbe jutott, hogy korhatáros mű, A pitbull cselekedetei.
De nem számítottunk semmi extrára, csak egy kis mai történetre, és valamire, ami miatt az előadás kiérdemelte a tizenhatos karikát. De egy helyett, három olyan programban vehettünk részt, amiben még egy irodalmi mű kapcsán sem volt részünk, három egymást követő napon.
Az első nap három külsőssel – mint később kiderült, a rendezővel és két színésszel – egy rendhagyó foglalkozáson vehettünk részt az iskola könyvtárában.
Kezdetben csak egy foglalkozásvezető tanár volt jelen, aki felolvasta a műben szereplő történetet. Később nagy zajjal megérkezett a másik két szereplő, leültek az üresen maradt helyekre, de a felolvasást nem csak ezzel zavarták meg. Volt itt telefoncsörgés és telefonálás, hirtelen támadt nevetési görcs és bekiabálással félbeszakított szövegfelolvasás. Így viselkedne egy színész és tanár? Nem tudtuk mire vélni a fegyelmezetlenkedést, és látva, hogy egyre feszültebb a légkör a tanárok között, mi is kezdtük egyre kényelmetlenebbül érezni magunkat. Annyira megdöbbentő volt a helyzet, de eleinte nem jöttünk rá, nem tudhattuk, hogy minden, amit csinálnak, csak színészkedés. És amikor megtudtuk, hogy mindez előre eltervezett játék, nagy nevetésben törtünk ki. Színház született a könyvtárban, és tudtunk nélkül lettünk közönségből a darab résztvevői. Ezzel a foglalkozással felkészítettek az előadás szokatlanságára is.
A foglalkozás további része jó hangulatban telt , szituációkat, és helyzeteket játszottunk el a darabból, és pontosítottuk a színházról alkotott korábbi elképzelésünket. Meglepődve tapasztaltuk, hogy milyen megrögzötten ragaszkodik az ember, korábbi véleményéhez.
Másnap este, az előadás előtt a Jurányi-ház udvarában gyűltünk össze. Az előadás már ott elkezdődött egy szakadt figura abszurd monológjával, aki a WC-n ülő négyéves önmaga bölcselkedését idézte fel. Aztán felvonultunk egy terembe. Arra megint csak nem számítottunk, hogy a helyszínváltoztatás szintén a darab része lesz. Észre se vettük, de már megint be lettünk vonva a darabba, szó szerint bebocsáttatást nyertünk a darab világába. A nézőtér egybeolvadt a színpaddal, már csak azért is, mert tőlünk, nézőktől karnyújtásnyira játszódtak a jelenetek. Ilyen közelről, ilyen aktívan még soha nem vettem részt színházi előadásban.
A történet hangulata rendkívül változatos volt, komikus és tragikus jelenetek váltakoztak, újabb és újabb szereplőkkel, karakterekkel kiegészítve pergett darab a mai Budapest egyik lepusztult lakásának sivár díszletei között. De nem volt unalmas perc, senki nem vette elő a telefonját, hogy megnézze, mikor lesz már vége. Egyszerűen nem kaptunk rá időt. Élvezhettük a humorát, a váratlan helyzeteit, de közben össze is kellett raknunk a dolgokat a tőlünk karnyújtásnyira játszódó előadásban, mert ha nem figyeltünk, lemaradtunk a nem mindennapi történetről. Tetszett az is, hogy egy ősrégi mondát is bevontak a történetbe, ami különös távlatot adott mindennek. Ahogy telt az idő, egyre több elgondolkodtató kérdés merült fel bennem, amiken végiggondolni sem volt elég idő. A darab végén a színészek megkértek, hogy menjünk, és igyunk meg együtt valamit az udvarban, így újra útra keltünk és visszaértünk a kiindulóponthoz. Többen vártuk a folytatást, spekuláltunk, hogy esetleg szünet van -e. De nem történt semmi, és mi még egy színházi újdonsággal gazdagodhattunk ezen az éjszakán. Aznap este alig tudtam elaludni, bár fáradt voltam a felmerült kérdések nem hagytak nyugodni.
A következő nap a színdarab írójával, Kárpáti Péterrel vehettünk részt egy beszélgetésben. Minden bennünk felmerült kérdést feltehettünk, és választ adott, hogy mi is megértsük az ő szempontjából a történetet. Válaszai egyrészt megnyugvást adtak, másrészt felháborítottak, de ezt pozitívan kell felfogni, mivel ez volt a célja a Krisztusról szóló ősrégi legendával.
Láttuk, hogy az előadáshoz nem kell kiemelt színpad, csak egy tér, amit a színészek tesznek színpaddá.
Egyetértettünk abban, hogy a helyszín és a jelmez nem mindig egy színpadból és egy korhű jelmezből áll. Lehet helyszín egy könyvtár, és lehet jelmez az utcai ruha is, csak legyen hű a történethez.
Rájöttünk, a darabnak nem kell igazi befejező lezárás, hogy élvezhessük. És nem mindig kell teljes mértékben egyetérteni abban, amit látunk!
Tapasztaltuk, hogy a színészek is emberek, nem tökéletesek vagy elérhetetlenek, ahogy azt a sok pletykalap sugallja. Valami újat hoztak nekünk, valami egyedi dolgot, amivel könnyedén azonosulhattunk. Elérték, hogy pozitívabban gondolkodjak én is a színház világáról.
Bőven volt tanulság, amit levonhattam. De úgy érzem, megérte.
Ki tudja, lehet állandó látogatója leszek végre a színházaknak?
2015. május 28.
Németh Melinda Bianka
10.C
Két tanuló ( Egyed Virgina 9/B, Berkes Zsófi 9/B ) készített illusztrációt Kárpáti Péter művéhez.
A mellékelt illusztráció Berkes Zsófi remekműve kitűnően adja vissza a mű alapszituációját, a kukucskáló optikai torzítását.